Prince, avagy amikor tényleg show van
Jó volt, jól szólt, és pont annyi volt, mint amennyit az ember elvár egy olyan sztártól, aki először lép fel Magyarországon. Prince a Szigeten magasra tette a mércét. Érdemes volt ott lenni, és látni, mit tud, mire képes élőben az 53 éves zenész.
Érdekes, hogy "csak” 45 ezren voltak kint kedden, a Sziget nulladik napján, mikor Prince lépett fel. Mivel mintha mindenki az 53 éves amerikai zenészre lett volna kíváncsi, a Nagyszínpadnál már hat óra magasságában elkezdtek gyülekezni a nézők, abból is a türelmesebbik fajta, hogy hátha és tényleg akkor kezd, amikor, azaz este hétkor. Pedig dehogy. Prince megvárta, míg kellően besötétedett, és csak azt követően foglalta el a porondot, amit a többi között az ő kérésére toldottak meg egy harminc méteres kifutóval, amit rendre igénybe is vett ő, vagy valamelyik zenakari tag.
Ahogy várható volt, új(abb) dalokkal kezdett, de még annak is élvezhetőek voltak ezek, akik nem ismérték az közelmúlt zenei termését, mivel Prince tényleg show-t hozott, olyat, amibe önfeledten bele lehet feledkezni. A harmadik szám magasságában megmozdult a hátrébb álló tömeg is, és hallgatott a zenészre, aki mozgásra, interakcióra buzdította a fesztiválozókat.
Nem tombolt a nép, inkább csak elkezdte befogadni, és elfogadni Prince show-ját, elkezdte élvezni, átérezni a zenéjét – ami piszok jól hallatszott, nem is emlékszem ennyire jól hangosított szigetes koncertre - , és lassan felvette a ritmust, engedett a csábításnak, és feloldódott.
És amikor a Cream slágerrel elkezdte óvatosan adagolni a régi számokat, tényleg el lehetett gondolkodni azon – persze, csak rövid időre - , hogy az 53 éves Prince hogy bír ilyen energiával. És persze, mérhetetlen rutinnal, és tudással.
A Purple Rain közben felvetődött, talán itt a vég, és keresni lehet már a kifelé vezető utat a mindent ellepő tömegen keresztül, de persze, ez nem lett volna igazán stílusos Prince-től, aki először járt Magyarországon – és bekiabálásaiból kiderült: hirtelen szeretet is öntötte el az ország iránt - , így jöttek is a ráadások. Blokkonként három, egyesek szerint négy, de a lényeget tekintve: pont annyi, hogy a Kiss, a Nothing Comares 2 U is elhangozzon a többi jó, és ismert dal mellett, és hogy két és fél óra múltán tényleg elégedetten és kellemesen vehesse a kijárat felé az irányt a(z alakalmi) fesztiválozó, halkan hümmögve magában, hogy ez tényleg az volt, ez tényleg show és koncert volt.

