Ilyen is Volt
A 19. VOLT Fesztiválon, az Európai Unió Magyar Elnökségének záróbuliján 102 ezren vettek részt Sopronban, s a zárónapon harmincezren voltak, így az esti órákban már kikerült a bejáratra a “teltház” felirat. És kiderült, a Volton is rendes bulit nyomó a Thirty Seconds to Mars lép fel a Szigeten, iután Amy Winehouse lemondta a koncertjét.
A fesztiválok nagykönyvébe ismét vastag betűvel írta be magát a VOLT, hiszen soha ennyien nem vettek részt korábban a négynapos rendezvényen. Az sem fordult még elő, hogy a kiadható bérletek az első este elfogytak volna, idén azonban a fesztivál első napján már nem lehetett bérletet venni, s a záró estén pedig ki kellett tenni a “teltház” táblát, hiszen harmincezren buliztak a rendezvényen.
A koncertek között a legnagyobb siker – Moby, a Sum41, a Pendulum és a My Chemical Romance mellett - kétségtelenül a Thirty Seconds to Mars nevéhez fűződik. 30 ezren voltak aznap a fesztiválon és nagy ováció fogadta Letoék zenekarát. A nagy érdeklődést látva a Sziget szervezői úgy gondolták, meghívják a zenekart, betöltendő Amy Winehouse megüresedett helyét, a Sziget Nagyszínpadára. Mint ismeretes, Amy öt héttel a Sziget előtt döntött úgy, hogy lemondja összes európai, így a szigetes koncertjét is, ezzel jelentősen megnehezítve a fesztivál szervezőinek életét, hisz a pótlás ilyenkor már nagyon esélytelennek tűnt. A Thirty Seconds to Mars tagjai örömmel mondtak igent a szervezők felkérésére, hozzátéve, hogy nagyon szerették a tavalyi szigetes koncertjüket és szerettek is volna még visszatértni.
A VOLT szervezői a “Sopron, a Csillagok Városa” projekt kapcsán EfZámbó István egyedi, közterületi alkotásait, egy-egy széket ajándékoztak jelképesen négy világsztárnak. Moby saját kezüleg díszítette fel a “saját” székét, amely a közeljövőben Sopron közterületén állítják ki.
Hét év után újra kiosztották a VOLTfolió Kulturális Médiadíjakat. A VOLT Fesztivál szervezői, a kösz.hu “VETTED? KÖSZ!” kampányához kapcsolódóan hívták újra életre a VOLTfoliót, mely keretében a neves szakemberekből álló kuratórium és egy széleskörű szakmai szavazás által kiválasztott listából a közönség szavazta meg a legjobbnak vélt médiumokat, a legkedveltebb médiaszemélyiségeket. A számos kategóriadíj mellett a szakmai kuratórium döntése alapján életműdíjat is kiadtak, melyet Ligeti Nagy Tamás kapott. A gálát vasárnap este 10:50-től az m1-en az Aranyfeszt című műsorban mutatják be.
A VOLTon debütált az új fizetőeszköz, a Fesztiválkártya is. A készpénzmentes szolgáltatás a látogatók és az árusok elismerését egyaránt kivívta. A Metapay által nyújtott fizetési megoldás a világban is egyedülálló, hiszen ilyen jellegű szolgáltatást korábban csak bankok, kártyatársaságok és épített környezetben működő szolgáltatók tudtak nyújtani.
Na de ha fesztiválózónak a kártya sem lenne elég, itt van a fesztiválóra. A kütyü a csütörtökön kezdődő Balaton Soundon lesz elérhető. A lényege: ötvözi a fesztiválkártya tudását, kiegészítve azzal, hogy a fesztivál arculatára szabott, limitált kiadású órán azt is láthatja a delikvens, hogy mennyi pénz is maradt a fizetés után. És nem mellesleg praktikus is: az óra ellenáll a “természeti csapásoknak” – az sem baj, ha a gazdáját a Balatonba vagy zuhanyozni is elkíséri és mivel mindig a gazdáján van, nehéz elveszteni és lopásbiztos is. A fesztiválon megtalálható Fesztiválkártya Feltöltő Pontoknál, valamint a VOLT Bolt pontoknál lehet hozzájutni az órához, bruttó 7.990 Ft-os áron. A Fesztiválkártya Feltöltő Pontoknál azonnal pénzt is lehet rá tölteni, készpénzzel vagy a kijelölt pontoknál bankkártyával.
